kapubanner for mobile

Új munkahelyük lehet a leépített Nokiásoknak?

Az MTI információi szerint két héten belül újabb munkahelyteremtő beruházást jelenthetnek be Komáromban, ami új állást jelenthet a városban megszűnő Nokia-gyár elbocsájtott alkalmazottainak.

A napokban szóltak arról is a hírek, hogy lengyel Alumetal járműipari vállalat 9 milliárd forintos beruházást indít a városban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden közölte, hogy sikeresen indult a komáromi Nokia-gyár bezárása miatt kidolgozott gazdasági akcióterv megvalósítása.

A tájékoztatás szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium parlamenti államtitkáraként még júliusban, a Microsoft Nokia globális leépítési döntései miatt utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetőit, hogy - többek közt - azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, amelyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó, termelő beruházást akarnak létrehozni.

Ennek fejleménye, hogy a lengyel Alumetal járműipari vállalat 9 milliárd forintos beruházással a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig - írták. Szymon Adamczyk, az Alumetal S.A. elnök-vezérigazgatója még a beruházás pénteki bejelentésekor hangsúlyozta, hogy cégük első külföldi beruházását Magyarországon valósítják meg, a komáromi helyszínt nemzetközi versenyben azért választották, mert legfontosabb piacuk, a járműipar szerepe itt jelentős, így lehetőséget látnak a fejlődésre. Az elnök-vezérigazgató számításai szerint az idén induló beruházásnál egy évet vesz majd igénybe a tervezés, egy évet az építés, és szeretnék a termelést 2016 negyedik negyedévében elindítani.

Az MTI úgy tudja, hogy két héten belül újabb munkahelyteremtéssel járó beruházást jelentenek be Komáromban, amely részben leköti a komáromi Nokia-gyár november végéig fokozatosan felszabaduló kapacitásait. Az információt a külgazdasági és külügyminiszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.
Eseményajánló