Változik a köztisztviselők cafeteria-rendszere
Évi kétszázezer forintban maximálnák jövőre a köztisztviselők éves cafeteria-keretét, ami a minisztériumok többségénél a gyakorlatban jelentős csökkentést takar. A szakszervezet eközben a közalkalmazottakra is kiterjesztené az egységes cafeteriát - cikkezi a Napi Gazdaság.
Az állami bürokrácia költéseinek visszafogása is szerepel a 2011-es büdzsé tervezetének indoklásában. A spórolást egyebek mellett azzal tervezi elérni a kormány, hogy jövőre jutalom nem tervezhető, a külső személyi juttatásokat a lehető legminimálisabb mértékre kell csökkenteni, az éves cafeteria juttatás pedig legfeljebb 200 ezer forint/fő, azaz havi kevesebb mint 17 ezer forintos összeggel tervezhető.
Utóbbi a minisztériumok nagy részénél csökkenést jelent a dolgozók számára. Van, ahol ezzel a keret kevesebb mint a negyedére zuhan.
Az APEH esetében viszont lehetőség nyílik némi emelésre, de könnyen lehet, hogy erre nem lesz forrás. Az adóhatóság 15,6 ezer dolgozója ugyanis jelenleg a minimális 192,5 ezer forintot kapja, ami miatt korábban demonstrációt is terveztek.
Az egységesítés elvét elfogadjuk, a mértékét nem - kommentálta a kormányzati terveket a Napi Gazdaságnak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.
A szakszervezet az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) hó közepi ülésére azzal a követeléssel készül, hogy valamennyi közszolgálati munkavállaló kapjon béren kívüli juttatást, e cafeteria-keret mértéke pedig egységes legyen.
Napi Gazdaság

Eseményajánló

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?