kapubanner for mobile

Változnak a közfoglalkoztatás szabályai is

A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány úgy döntött, hogy a határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony meghaladhatja a 10 évet a korábbi 5 év helyett azok esetében, akik a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt létesítettek közfoglalkoztatási jogviszonyt.

A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány úgy döntött, hogy a határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony meghaladhatja a 10 évet. Az új szabály július 12-től hatályos - írja a napi.hu.

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet a munka törvénykönyvének arra a szakaszára hivatkozik, amely szerint a határozott idejű munkaviszony tartama az öt évet nem haladhatja meg, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott tartamú munkaviszony tartamát is.

Az öt évet a kormány, most tíz évet meghaladó időre emelte mindazoknál, akik a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt létesítettek közfoglalkoztatási jogviszonyt.

Eseményajánló