kapubanner for mobile

A magyar fiatalok 58 százaléka rendelkezik megtakarítással

A K&H ifjúsági indexe 19-29 éves fiatalok pénzügyi attitűdjét vizsgálja – ők 2021-ben nagyon magas arányban rendelkeztek megtakarítással, és az erre való törekvésük is nőtt.

Van megtakarításuk

2021 második negyedévében a 19-29 évesek mindössze 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg – meglepő módon a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek, mint a 19-25 évesek között (31% vs. 14%). Korábban a legtöbben a hónap végén – esetlegesen – megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget. Ez a valaha mért legmagasabb érték.

Az indexből az is kiderült, hogy megtakarítással a fiatalok 58 százaléka rendelkezett, ami az eddig mért egyik legmagasabb arány.

Mire gyűjtenek?

A legtöbben azok a fiatalok voltak, akik lakásvásárlást említettek megtakarítási céljukként (49%), ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének. Az általános tartalék gyűjtése is fontos célja a minden harmadik 19-29 évesnek.  

Élet jövedelem nélkül

Idén a válaszadók 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van megtakarítása, és a K&H ijfúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi rekordösszegű megtakarítás (649 ezer forint) 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években jóval magasabb volt. Mindezek ellenére a fiatalok bizakodva néznek a jövő elé és pénzügyekkel kapcsolatos elégedettségük javult az elmúlt időszakban.

 

fotó: pexels

Eseményajánló