Az ELTE-nek ki kell adnia a hallgatói önkormányzatok vezetőinek keresetét
A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon arra kötelezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE), hogy adja ki, mennyi juttatás jár a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Az adatigénylés benyújtója Szabó Dániel volt, az Átlátszó Oktatás blog egyik szerzője, akinek jogi képviselője a TASZ ügyvédje, Pető Márk.
A TASZ közleménye szerint az egyetem elsősorban azzal érvelt, hogy a hallgatói önkormányzat nem lát el közfeladatot, másodsorban pedig a felsőoktatási törvény adatkezelési és adattovábbítási szabályokat tartalmazó mellékletére hivatkozva kérték, hogy a törvényszék utasítsa el a keresetet.
A törvényszék azonban azt állapította meg, hogy az ELTE hallgatói önkormányzata (hök) ellát közfeladatot, működése közpénzből biztosított, így a tisztségviselőknek járó juttatások közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?