kapubanner for mobile

Bércsökkenésre számíthatnak az állami cégek vezetői

Csökken az állami vezetők fizetése - legalábbis ezt tervezi a kormány. Egy tervezet már a parlamentben van, egyet hétfőn nyújtanak be, s módosítások előterjesztése is várható az állami/önkormányzati cégek menedzseri jövedelmeinek korlátozásáról, átláthatóságáról, írja a Világgazdaság.

Ma nyújtja be az MSZP-frakció az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az állami és önkormányzati tulajdonban lévő cégek esetében különadó sújtaná a kétmillió forint feletti fizetéseket.

Már a Ház előtt van a szocialisták másik javaslata a köztulajdonban lévő cégek takarékosabb működéséről, mely átláthatóvá, nyilvánossá tenné az állami vállalatok vezetőinek javadalmazását.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a szocialista párt eredeti indítványához több, a civilek véleményét figyelembe vevő módosítást is benyújtanak, például, hogy a középvezetőkre is terjedjen ki a törvény hatálya. Azt javasolják, hogy a felső vezetőknél a név is, a középvezetőknél csak a feladat és a javadalmazás legyen nyilvános. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint nem sérülne a nyilvánosság és a cégek érdeke sem, mivel az állami cégeknek - mivel közpénzből gazdálkodnak - nem lehetnek üzleti titkaik, és a tervezett külföldi beruházásaik sem szenvednének versenyhátrányt, mert azokat adott esetben államtitokká lehet nyilvánítani.
Világgazdaság
Eseményajánló