A diákmunkásokkal is kitol a kormány
A kereskedelemben dolgozó iskolaszövetkezetek, illetve a diákok a kiskereskedelmi törvény hatályba lépésével bevételük akár tíz százalékától eshetnek el - mondta a Napi Gazdaságnak Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingigazgatója.
A tanulók a zsebpénzüket, esetenként a tanulmányaikat támogató összeget inkább hétvégenként tudják megkeresni, ezért a vasárnapi zárva tartás az összes hazai, nagyjából 8-10 iskolaszövetkezetet érinti. Ezek ugyanis - egyebek között - ezen a területen is biztosítják a munkaerőt megrendelőiknek - mondta Másody Szabolcs a Napi Gazdaságnak. A szektor egészét tekintve milliós nagyságrendű bevételkiesésen kívül ráadásul a diákoknak nehezebb lesz megfelelniük a munkaadó elvárásának. Heti három kötelező munkanap esetén (ha ebbe egy hétvégi nap is beletartozott) a tanuló már csak akkor juthat munkához, hogyha a szombati nap mellett legalább két hétköznapon is tudja a munkát vállalni.
Évente nagyjából 130 ezren keresnek tanulóként munkát.
Napi Gazdaság
Évente nagyjából 130 ezren keresnek tanulóként munkát.
Napi Gazdaság
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?