A munkaidőnk 60 százalékában vagyunk produktívak
Egész életünkben 10,5 évet töltünk munkával, de ennek csak 60 százalékában vagyunk hasznosak. Svájcban már a munkába járás alatt is munkahelyi ügyeket intéznek a dolgozók - írja a hvg.
Az irodai alkalmazottak nagyjából napi 2,5 órát töltenek leveleik megválaszolásával, az emailek gyakori ellenőrzése, főleg ha más tevékenység mellett végezzük visszaveti a hatékonyságot - írják.
A Samsung európai országokat vizsgáló legfrissebb kutatásából az is kiderült, hogy naponta 1,6 órát használjuk a céges telefont magánügyek intézésére. Valamint 32 percet töltünk a közösségi média oldalain.
Ezekkel a megszakításokkal csökkentjük a hatékonyságunkat, összetettebb feladat esetén akár 25 perc is lehet mire visszarázódunk. Célszerű a nap elején, közepén és végén megnézni az emaileket.
Az európai dolgozók átlagosan 1,4 munkaórát ingázás közben teljesítenek, köztük is élen járnak a svájci munkavállalók, akik heti 1,9 órát dolgoznak közlekedés közben.
Egy munkavállaló átlagosan havi 62 megbeszélésen vesz részt, ezek közül minden második időpazarlásnak bizonyul, 31 órányi haszontalanul töltött munkaórát termelve.
hvg

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?