kapubanner for mobile

A munkavállalók 70 százaléka tovább dolgozik, a további bezárásokat cáfolják

Megállapodás született a cég és a szakszervezetek között az elbocsájtások körülményeiről. Sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több mint 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben. A Tesco hazai vezetői, Sáling József a KASZ elnöke szerint, a tárgyalásaikon cáfolták a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint további üzletbezárásokat terveznek.

Ahogy már korábban is megírtuk az üzletláncnál január 13-án bejelentett, közel 570 fős leépítés végül is nem érinti a dolgozók többségét, ugyanis a kereskedelmi lánc más üzleteiben kapnak állást.

A Tesco és a szakszervezetek közötti megállapodás értelmében az érintett, és jelenleg aktív státuszú munkatársak több mint 70 százalékának, 350 főnek tudnak új álláslehetőséget felajánlani a Tescón belül.

Ők egy másik áruházban, vagy a Tesco valamelyik logisztikai központjában folytathatják a karrierjüket. Nekik a következő néhány napon belül lesz lehetőségük eldönteni, hogy elfogadják-e a felajánlott pozíciót és a Tescónál maradnak, vagy a vállalaton kívül keresnek másik lehetőséget.

Akik elfogadják az ajánlatot és az új pozíciót, a munkafeltételeik megváltozására való tekintettel a vállalattól egy egyszeri támogatást is kapnak. A megállapodás értelmében a Tesco minden érintett, összesen 17, megváltozott munkaképességű munkavállalójának ajánlatot tett a továbbfoglalkoztatásra, csakúgy, mint minden az öregségi nyugdíjkorhatár előtt állók kollégának is.

A Tesco 60 kollégájának nem tud a vállalaton belül új pozíciót ajánlani, míg 90 munkavállaló saját maga döntött úgy, hogy a vállalaton kívül keres új lehetőséget. Közülük többek kiléptetése vagy folyamatban van, vagy már elhagyták a vállalatot. Az érintettek közül 66-an tartós távollévők, például betegállományban vannak, vagy szülési szabadságukat töltik, ők továbbra is állományban maradnak.Nekik a törvényben előírtakon felül egy havi jövedelmet biztosítanak.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, akik a lánc több ezer dolgozóját képviselik, azt mondta: az egyeztetések során a KASZ igyekezett a lehető legjobb feltételeket kiharcolni azon munkavállalók számára, akik végül a vállalat elhagyására kényszerülnek. A legnagyobb hangsúlyt arra fektették, hogy a távozó munkavállalók száma minél alacsonyabb legyen.

mno.hu/MTI /Inforádió
Eseményajánló