Akár a cellákban - a nyitott iroda óriási stresszt okoz
Egyre jobban terjednek a nyitott irodák. Ennek következtében Amerikában és Angliában 10-11 négyzetméter irodaterület jut egy emberre. Az európai átlag 13 négyzetméter/fő. De vajon milyen egészségügyi hatásokról számolhatunk be? Ennek járt utána az iroda.hu.
A nyitott irodák a kilencvenes években indultak el hódító útjukra, és mára szerte a nagyvilágban elterjedtek. Persze a technológiai multiknál - mint pl. a Google vagy a Facebook - nem is kellett jobb promóter. Ezzel párhuzamosan megindultak a kutatások, elemzések, hogy vajon egészségügyi szempontból milyen hatással vannak az alkalmazottakra, ha a cellás elrendezésű munkahelyeket hirtelen egyterű irodává alakítják. Pro és kontra vitatkoznak a szakemberek, ráadásul a támogatók és ellenzők ugyanazokat az érveket sorakoztatják fel. A támogatók általában dicsérik a munkatársak pozitív hangulatát, a munkaerő produktivitását, a környezetvédelmi előnyöket és a kreatív teljesítményeket. Az ellenzők is ezeket sorolják fel, csak éppen negatív előjellel.
A hangulat
A nyitott irodák pozitívumainak sorolása előtt érdemes elnéznünk egy állatkertbe. Hiszen ott is megfigyelhető az a tendencia, hogy a szűk ketrecek helyett tágasabb kifutókat alakítanak ki a nagy helyigényű állatoknak, hogy a természetes körülmények között évezredek alatt meghonosodott szokásaikat gyakorolhassák. Ez az analógia pedig igaz lehet az ember számára is. Az egyterű irodákban a munkatársak szabadon járkálhatnak, barátkozhatnak, együttműködhetnek, intenzívebben kommunikálhatnak, és jobban teljesíthetik a közösség által elvárt követelményeket, hiszen több érzékszervet be tudnak vetni, ami hatékonyabbá teheti munkájukat, és gyorsabban reagálhatnak a környezetük változásaira. Mindezek természetesen pozitívan befolyásolják a munkatársak hangulatát.
Az ellenzők is ebből indulnak ki: vagyis tényleg pozitív hangulatot generál, ha olyan emberrel ülünk szemben, akit valóban kedvelünk. De mi történik akkor, ha valaki olyannal hoz össze a sors, akit nem kedvelünk? A kommunikáció szintén nagyszerű dolog, de mi van, ha valaki sokkal többet beszél, mint amennyit bárki is igényelne, hogy finoman fogalmazzunk. Vagyis a nyitott irodában a jó és a rossz, a negatív és a pozitív hatás is ugyanarról a tőről fakad. Meg kell hallgatnunk a munkatársaink telefonbeszélgetéseit, a kollégák hátunk mögött pusmognak, pletykálnak, nevetgélnek, amely viszont sokszor megöl minden pozitív hangulatot. Valamint meg kell említenünk, hogy a nyitott irodákban nagyobb a rizikója annak, hogy valakinek ellopják a személyes holmiját. Mi lehet ennél demoralizálóbb?
A cikk folytatása itt olvasható.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?