Alkoholizmushoz vezet a kényszermosoly
Amerikai kutatók szerint a munkahelyen kiváltott negatív érzelmek elfojtása, a kötelező mosolygásra kényszerítés hajlamossá tesz a féktelen ivászatra - írja a Fox News cikke alapján a 444.hu.
A Penn State és a University of Buffalo kutatói nyilvános terekben dolgozók ivási szokásait vizsgálták.
A kutatók alapvetően azt vizsgálták, hogy az alanyok milyen gyakran kényszerülnek elfojtani érzelmeiket, és milyen gyakran nyúlnak a pohárhoz. Eközben mindenféle változókat is mértek az adatok pontosítása érdekében, például azt is, hogy az adott alany amúgy mennyire indulatos, illetve mennyi hatalma van a munkájában - áll a 444.hu cikkében.
Mindent összevetve arra jutottak, hogy leginkább a call centerekben dolgozók vannak kitéve a veszélynek. Nekik egyrészt el kell fojtaniuk, meg kell játszaniuk érzelmeiket, ellenben semmiféle személyes kapcsolatban nincsenek az ügyféllel, akivel nem is alakítanak ki viszonyt.
A legveszélyeztetettebbek pedig az indulatos emberek, akiknek folyamatosan megmondják, hogy mit és hogyan kéne csinálniuk.
A legkevésbé pedig azok, akik azonnal meg is tapasztalják az előnyeit annak, ha elfojtják érzelmeiket - például a nővérek, akiknek jó okuk lehet erre, amikor nyugtatni próbálják a betegeket, akikkel gyakran szoros kapcsolatba is kerülnek, írták a kutatók.
444.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?