Bérekről is tárgyalt a kormány és a szociális ágazat
A februárban létrejött Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum második ülésén a szociális életpályamodellről, továbbá az ágazati bérpolitikáról, valamint az érdek- és szakmai egyeztetés rendszeréről tárgyaltak, közölte az Emmi.
A fórumon az önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak és állami szervezetek mellett a szociális ágazat szakszervezetei is részt vettek.
A jelenlévők megismerhették az állami fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer működését. Az állami fenntartású szociális intézmények felújítására 2015-ben közel tízmilliárdot fordított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Energetikai korszerűsítésre az Új Széchenyi tervből 7,2 milliárd forint értékben történtek beruházások, míg a hazai költségvetésből 2,4 milliárdot költöttek a régóta fennálló műszaki problémák, esetenként a tetőfelújítás megoldására, illetve eszközbeszerzésre.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?