kapubanner for mobile

Egy vöröslámpás ház új élete

Coworking irodaként gondolják újra a Salétrom utca 4. szám alatt valaha állt vöröslámpás házat.

A 8. kerület és a vigalmi negyed, valamint többek között a Salétrom utca 4. szám alatt valaha állt vöröslámpás ház még nem is olyan régen a prostitúció és a bűnözés körülbástyázott melegágya volt, ahol az ablakokba kirakott “árura” még jó néhány helyi lakos is emlékszik. Ezt a kerületet és telket nézte ki magának a Klementz Kata és Panni, az első budapesti közösségi iroda két alapítója.

2009-es alapítása óta a Loffice helyszínei kreatív vállalkozásoknak és kulturális kezdeményezéseknek adtak otthont. Ezidáig egykori ipari terek újragondolásával alakítottak ki design-díjas közösségi irodákat, rendezvényhelyszíneket és egyéb többfunkciós közösségi tereket, most azonban az alapító testvérpáros úgy döntött, hogy kinőve az eddigi Paulay Ede utcai bázist, új főhadiszállását a saját igényei és elképzelései szerint a nulláról építi fel.

A munkatér egyrészt az első emeleten kialakított coworking iroda és az egyes szinteken elérhető szolgáltatott stúdió irodákban testesül meg. Alkotótérül a földszinten helyet kapott, kertkapcsolatos rendezvénytér, és a coworking irodából megközelíthető tetőterasz, illetve a számtalan erkély és a közösségi konyha szolgál.

Élettér tekintetében egy új funkciót mutat be a Loffice: a “coliving” koncepcióját. A coliving szálláshely nemcsak felszerelt, stílusosan berendezett és gyors internetkapcsolattal rendelkező, high-tech apartmanokat, hanem barátokat, társakat és egy közösséghez tartozás lehetőségét is nyújtja.
Eseményajánló