Haza lehetne csábítani a külföldön dolgozó magyar sofőröket
Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz. Szerinte összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket - írja az MTI.
Az MKFE elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen az ő elképzeléseit megvalósítva lépnek fel.
Kifejtette, hogy Nyugat-Európában az év eleje óta tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik. Szerinte a sofőrök fizetésének versenyképes szintre emelését az MKFE-nek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM-mel) jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 elnevezésű javaslatcsomagjának sikere, a fuvardíjak ezt kigazdálkodható szintre emelése és egy egységes szociális csomag összeállítása biztosíthatná.
Szabó György tájékoztatása szerint jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány annak ellenére, hogy az állam jelentős összegeket költött a sofőrképzés támogatására.
A kezdeményezés sikerének egyik feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, a másik pedig, hogy a fuvarozói társadalom egységesen lépjen fel ebben a kérdésben - mondta Szabó György az MTI-nek.
mti

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?