kapubanner for mobile

Keveslik a béremelést a Tesco dolgozói

Folytatják az országos elégedetlenségi akciót, mert nem elégedettek a cég által bejelentett béremeléssel a Tesco dolgozóit képviselő szakszervezetek, írja az Index. A kereskedelmi lánc csütörtökön jelentette be, hogy 1 milliárd forintos bérfejlesztést hajt végre július elsejétől.

A bejelentésben elhangzott, hogy a dolgozók 70 százalékát érintené a béremelés, így mindenki aki legalább 6 hónapja a Tescónál dolgozik, legkevesebb bruttó 165 000 forintot keres majd.

A szakszervezet szerint viszont több mint 7000 dolgozónak a felajánlott bérfejlesztés mindössze bruttó 4000 forint emelést jelent, amit Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke nevetséges összegnek tart, írja a lap. A szakszervezet az eredeti célt, a dolgozók fizetésének 200 ezer forintra történő emelését szeretné elérni.

Index
Eseményajánló