kapubanner for mobile

Megerősítette az elbocsátást a Tesco-vezér - segítséget adnak az érintetteknek

Személyesen egyeztetünk minden elbocsátott dolgozóval - jelentette ki Nigel Jones, a több mint 500 dolgozójától és 13 boltjától megváló magyar Tesco vezérigazgatója. A vezér az Indexnek adott interjúban kiemelte: megpróbálnak az elbocsátottak egy részének új állást találni a cégen belül, a többiektől méltányosan, a törvény által előírtnál kedvezőbben köszönnek el.

Nigel Jones úgy véli, a leépítésre egyértelműen a legutóbbi szabályozási változtatások miatt volt szükség, amit már rég elmondtak a kormánynak is.

Megpróbálnak az elbocsátottak egy részének új állást találni a cégen belül.
Számos bezárt bolt közelében található másik áruház is, ahová esetleg fel tudják venni majd egy részüket. Személyesen egyeztetnek minden elbocsátott dolgozóval. Felmérik a helyzetüket, el tudják-e képzelni egyáltalán a költözést, de leginkább azt, hogy mit akarnak csinálni ezután. Beszélnek majd az érintett városok polgármestereivel is. Utána igyekeznek minden segítséget megadni akár a cégen belüli állás miatti költözéshez, akár más új munkahelyhez való jutásukhoz.

A többiektől méltányosan, terveik szerint a törvény által előírtnál kedvezőbben köszönünk el. A részletekről egyeztetést kezdtünk a szakszervezetekkel.

- Az egyetlen pozitív része ennek a borzasztóan kemény döntésnek, hogy így a kötelező vasárnapi bezárás miatt nem kell elbocsátanunk további kollégákat - mondta a portálnak Nigel Jones. Mint kifejtette, kevesebb új embert vesznek fel, és inkább hétvégi prémiumoktól elesetteknek ajánlanak fel más időbeosztást, és így senki mástól nem kell ezért megválniuk.

Index
Eseményajánló