Módosítanák a bürokráciacsökkentő törvényjavaslatot
Az érdekképviseletek számos ponton módosítanák a bürokráciacsökkentésre irányuló törvényjavaslatot. A közszolgák konkrét javaslatokkal ülnek le tárgyalni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel április elején, írja a Figyelő.
A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum munkavállalói oldala például aligha fog egyetérteni azzal a javaslattal, hogy a munkavállalókat akár 6 hónapra is át lehet helyezni, és elég erről egy nappal korábban értesíteni a dolgozót. Márpedig ez igen kevés idő a családi élet átszervezéséhez. Az érdekvédők legalább négy nap felkészülési időt, maximum négy hónapos áthelyezést, utolsó hónapra pótlékot szeretnének elérni.
Új kategóriákat is bevezetnének az államapparátusban, amelyek szerint megállapítanák a béreket. Lennének állami fogalmazók, állami tanácsosok és állami főtanácsosok. A kategóriák között 3 illetve 11 év után lehetne mozogni. A munkavállalók szervezetei még egy magasabb kategóriát szeretnének az állami vezető-főtanácsadóit, ahová 25 év jogviszony után kerülhetne a köztisztviselő. A bérek 180 ezer és 600 ezer forint között mozoghatnának.
Figyelő

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?