Most akkor van délutános pótlék vagy nincs?
Az ügyben szeretném a véleményüket kérni, hogy az Önök cikkében is, hogy egy ideje megszűnt a délutános pótlék a maga 15%-ával és csak 18-06-ig műszakpótlék címen egységes 30% jár. Én 3 műszakos munkarendben dolgozom, de a cégem egy nem tudom milyen bérszámfejtő szoftver segítségével számolja ki a bérünket és a bérpapíron folyamatosan jelen van a du-os és éjszakai pótlék, a délutános 15%-al számolva, az éjszakás pedig 30%-al. A nővérem könyvelő és ő is így tudja, vagyis ő meg talán azt mondta, hogy az éjszakáért jár 15%, a délutánért 30%. Akkor most mi az igazság? És amennyiben nem jól számolják nekem évek óta, hol és/vagy hogyan tudnék jogorvoslatot, kártalanítást igényelni. Az alapkérdésem most azért merült fel, mert találtam új munkahelyet, ahova legszívesebben elmennék a jobb körülmények miatt, de nem kapok sokkal jobb fizetést, ezért pontosan ki szeretném számítani, hogy mire is számíthatok, amibe bele fog számítani a műszakpótlék is, csak nem mindegy, hogy milyen mértékben, 15 vagy 30%-al, ugyanis itt nem leszek éjszakás, csak délutános, így a 18-22 óra kérdéses csak.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?