Naponta ingázniuk kell, de nem bocsátják el a pécsi húsipari dolgozókat
Naponta ingáznak majd Mohácsra, de nem lesz elbocsájtás az új szupervágóhíd miatt. Ebben állapodott meg a Pick Szeged Zrt. és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, írja a Pécsi Újság.
Az új mohácsi vágóhídnak hatalmas kapacitása lesz a tervek szerint. A szakszervezet tájékoztatása szerint a cég meg fogja oldani a most Pécsen dolgozók utaztatását. 2016-ban a pécsi üzem be is zár.
Bár még el sem kezdték a mohácsi vágóhíd építését, a tervezett változások nagy port kavartak. Az új üzem Csányi Sándor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Bonafarm-csoport (melynek tagja a Pick Szeged Zrt. is) beruházása, ami kapcsán bizonyossá vált, hogy a Pick Pécsi üzemében komoly átszervezések várhatók.
A Pick Szeged Zrt. és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete a napokban megállapodást írt alá annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb dolgozót érintsen negatívan az új vágóhíd üzembe helyezése - vágott bele Kapuvári József, a szakszervezet elnöke.
- A megvalósítani kívánt mohácsi üzem állományának összeállításakor a munkáltató számít mindazon pécsi, illetve szegedi dolgozókra, akik vállalják a megváltozott munkahellyel járó közlekedési változást vagy az esetleges áttelepülést Mohácsra.
Várhatóan körülbelül 150-200 embernek kell majd napi szinten ingáznia a megyeszékhely és Mohács között.
Pécsi Újság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?