Sztrájkelőkészítő bizottság jött létre
16 szakszervezet, köztük a a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyes tagszervezetei sztrájkelőkészítő bizottságot hozott létre - írja a 444.
Kordás László, a MASZSZ elnöke a Mércének úgy nyilatkozott a bizottság feladata az lesz, hogy tájékoztassák a dolgozókat munkahelyeiken a lehetőségeikről, illetve jogilag előkészítsenek egy későbbi esetleges sztrájkot.
A szakszervezetek január második felére terveznek egy nagyobb demonstrációt a túlóratörvény miatt. Kordás arról is beszélt, hogy álláspontjukon már az sem változtat, ha Áder János köztársasági elnök nem írja a törvényjavaslatot, hiszen szeretnék eltöröltetni a rendvédelmi dolgozókról, a honvédség civil állományáról és az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényt is - írja a lap.
A MASZSZ korábban nyílt levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a módosításokat, de választ azóta sem kaptak.
444

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?