Top öt ok, amiért a csapatok sikertelenek
Egy kiegyensúlyozatlan csapat maga lehet a rémálom – a projektek akadoznak, az ötletek elfogynak, és a morál lezuhan – írja az Assessment Systems a HR Blog oldalán.
A kiegyensúlyozatlan csapatok öt előre látható formában jelennek meg, szerencsére viszont mindre van megoldás vagy új emberek behozatalával, vagy ha egyszerre túl sokan töltenének be egyes szerepeket, az emberek újraallokálásával.
A csapatoknak szüksége van egy vagy két emberre, akik természetes módon vállalják a vezetői szerepeket, a munka megszervezését, szerepek tisztázását, feladatok elosztását és az eredmény értékelését. Anélkül, hogy valaki felvállalná az irányítást, a csapatok hajlamosak elsodródni céljaiktól. Túl sok ilyen csapattag megléte azonban belső harcokat eredményezhet.
Nem számít, hogy milyen jók egyesével a csapat tagjai, ha nem tudnak együtt dolgozni az nem sok jót fog eredményezni. A kapcsolat-orientált csapattagok fontosak a csoporton belüli kohézió építésében.
A nagyvállalatok nehezen innoválnak – általában kockázat kerülők, szokások rabjai, valamint akadályozza őket a bürokrácia és belső politika. A vállalatok kicsi, kreatív csapatokra bízzák, hogy ígéretes ötleteket vigyenek piacra, a csapatok pedig innovatív egyénekre, akik ontják az ötleteket.
A csapat nagy ötlete nem szolgál senkit, ha nem soha nem jut el a piacra. A produktivitás, szervezettség és a határidők betartása pedig a csapat olyan tagjaitól függ, akik természetes módon a folyamatra fókuszálnak.
Minden csapatnak szüksége van egy jó pragmatikus gondolkodású emberre – aki gyakorlatias, mondhatni keményfejűen értékel ötleteket és gondolatokat. Támogatják a realista megközelítéseket, és nem zavartatják magukat, csupán a harmónia és innováció megőrzésének szükségessége miatt.
A megfelelő kompetenciákkal, tapasztalatokkal és személyiséggel rendelkezők összeállítása a kulcsa egy produktív csapat építésének.
Assessment Systems blog
HR Blog
1. Mindenki vagy éppen senki sem felelős
A csapatoknak szüksége van egy vagy két emberre, akik természetes módon vállalják a vezetői szerepeket, a munka megszervezését, szerepek tisztázását, feladatok elosztását és az eredmény értékelését. Anélkül, hogy valaki felvállalná az irányítást, a csapatok hajlamosak elsodródni céljaiktól. Túl sok ilyen csapattag megléte azonban belső harcokat eredményezhet.
2. Nem jönnek ki jól egymással
Nem számít, hogy milyen jók egyesével a csapat tagjai, ha nem tudnak együtt dolgozni az nem sok jót fog eredményezni. A kapcsolat-orientált csapattagok fontosak a csoporton belüli kohézió építésében.
3. A nagy ötletek hiányoznak
A nagyvállalatok nehezen innoválnak – általában kockázat kerülők, szokások rabjai, valamint akadályozza őket a bürokrácia és belső politika. A vállalatok kicsi, kreatív csapatokra bízzák, hogy ígéretes ötleteket vigyenek piacra, a csapatok pedig innovatív egyénekre, akik ontják az ötleteket.
4. Az ötletek nem fejlődnek ki
A csapat nagy ötlete nem szolgál senkit, ha nem soha nem jut el a piacra. A produktivitás, szervezettség és a határidők betartása pedig a csapat olyan tagjaitól függ, akik természetes módon a folyamatra fókuszálnak.
5. Senki sem játssza az Ördög ügyvédjét
Minden csapatnak szüksége van egy jó pragmatikus gondolkodású emberre – aki gyakorlatias, mondhatni keményfejűen értékel ötleteket és gondolatokat. Támogatják a realista megközelítéseket, és nem zavartatják magukat, csupán a harmónia és innováció megőrzésének szükségessége miatt.
A megfelelő kompetenciákkal, tapasztalatokkal és személyiséggel rendelkezők összeállítása a kulcsa egy produktív csapat építésének.
Assessment Systems blog
HR Blog
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?