Új szereplő az outsourcing piacán
A Megatrend is beszáll a magyarországi outsourcingüzletbe. Az új profil egyáltalán nem áll messze tőlünk - mondta K. Szabó Imre, a Megatrend Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak. A cég több mint húsz éve működik informatikai területen.
A cég által eddig vitt projektek ugyanis zömében 10-50 millió forint beruházást igényelnek az ügyfelektől. Van viszont olyan potenciális vevőkör is, amely egy ekkora összegű beruházást nem képes finanszírozni, a cég által kínált üzleti megoldásokat inkább szolgáltatásként tudja igénybe venni. Egyebek mellett ez adta az ötletet az outsourcingpiacra lépéshez - áll a Világgazdaságban. Az egyik csapat már el is készült az egyik fontos fejlesztéssel, amelylyel a közép- és nagyvállalatokhoz nagy tömegben beérkező számlákat lehet automatikusan feldolgozni, iktatni, a vállalatirányítási rendszerbe emelni.
A társaság az árbevételét közel 30 százalékkal, jövedelmezőségét a két és félszeresére növelte 2008-ban. A válság mélyülése azonban a korábbi tervek módosítására késztette a cégvezetést. Ráadásul nőttek a bérköltségek is, a jelenleg 120 fős cégnél ugyanis atipikus válságkezelési módszerként a múlt év őszén 20 százalékos létszámbővítést hajtottak végre. A lépést most sem bánja K. Szabó Imre, mert mint mondja, bízik abban, hogy éppen a válság nyomán nőhet a kereslet a hatékonyságnövelő informatikai megoldások iránt.
A Világgazdaságnak a szakember elmonda, hogy külföldön is fenntartják jelenlétüket, akár közvetlen leányvállalati formában, akár magyarországi ügyfeleik régióbeli terjeszkedése nyomán induló projektek révén. .
Világgazdaság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?