kapubanner for mobile

Üzentek a közalkalmazottak a Fidesznek

Az állami alkalmazottak megdöbbentőnek tartják a képviselők fizetésemelését, miközben ők 10 éve ugyanannyit visznek haza - írja a Népszava.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) szerint az eleve létszámhiánnyal küzdő közszférában csak úgy lehetséges a tervezett tömeges elbocsátás, ha a feladatokat is csökkentik. A szakszervezet elnöke, Agg Géza levelet írt Kocsis Máténak, frakcióvezetőnek mert a héten döntenek a leépítés mértékéről - írja a lap.

Szeretnék elérni, hogy a döntéshozók emlékezetéből ne essen ki, mi mindent nyeltek már le az alkalmazottak az utóbbi tíz évben. 2014-ben még három részből álló közszolgálati életpálya modell bevezetését ígérték nekik, de ebből azóta sem lett semmi - írja az elnök a levélben. Emlékeztet, hogy 2008 óta béreiket befagyasztották, így a 25 százalékos infláció és a megvont 13. havi bér következtében reálkeresetük 35 százalékkal csökkent.

A KSZSZ május óta havonta levélben kérte a kancelláriaminisztert is, hogy üljenek le egyeztetni, de választ nem kapott.

Népszava
Eseményajánló