Kormányzati bérajánlást várnak a közszolgáltatók dolgozói
Levelet írtak a nemzetgazdasági miniszternek a köztulajdonban álló, közszolgáltató munkáltatóknál működő munkavállalói érdekképviseletek, amelyek szerdán tartottak egyeztetést a szektor foglalkoztatási-bérezési problémáiról, derül ki a szakszervezetek közös közleményéből.
A megbeszélés eredményeként és tekintettel a VKF-ben a minimális bérekről született bérmegállapodásra, valamint a kormány által meghirdetett bérfelzárkóztatási programra, a résztvevők egyetértettek abban, hogy a köztulajdonban álló munkáltatókra kiterjedően feltétlenül szükséges kormányzati szintű bérajánlás kiadása.
Ennek mértékéről lehetséges forrásairól és a végrehajtás módjáról, részleteiről mielőbbi konzultációt kezdeményeznek Varga Mihály miniszterrel, illetve a kormány által kijelölt illetékesekkel.
Ennek mértékéről lehetséges forrásairól és a végrehajtás módjáról, részleteiről mielőbbi konzultációt kezdeményeznek Varga Mihály miniszterrel, illetve a kormány által kijelölt illetékesekkel.
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?